HTML

kirk kapitány

Friss topikok

Linkblog

Pofon helyett méltatlankodás

2009.02.02. 19:28 ge

Ma délután az Austin Csapat blogjában Verekedés az eredményhirdetésen címmel jelent meg az a poszt, ami a Gondwana Team információira alapozva állítja: a futamot záró események a szervezők részvételével pofozkodásba és hangos szóváltásba fulladt.  Felhívtam kollégánkat - aki épp vidékre tartott, ezért nem volt netközelben és nem értesült ezekről a hírekről és a posztról - hogy mesélje el, ő mit látott.

Elmondta, hogy bár valóban probléma volt a szállásoknál, az ünnepélyes díjátadó nagyobb konfliktus nélkül zajlott le, amit a szokásos buli követett. Az eredményhirdetés mindaddig nyugodtan folyt, amíg az első 5 helyezetthez nem értek a szervezők. Az elmúlt napokban már több, az új indulóktól származó pletyka is terjengett arról, hogy a szervezők és a pontozó bírák azoknak a régi résztvevőknek kedveznek, akik már sokadik éve vezetik végig az utat. Több vitatott feladat is volt, aminek a pontozását kifogásolták, és meggyőződésük szerint ezt mindig úgy dőlt el, hogy a holdudvarnak legyen jó. Szerintük több csapat csalással szerzett előnyt, így már régóta érett a dolog, hogy az első helyezett felé közeledve a társaság néhány tagja bundát kiabáljon.

De pofozkodás helyett a legnagyobb balhé mégis az volt, amikor a 2. helyezett díját adták át. Ahogy minden indulónál, így a futam lezárása előtt a Go Go Bamako Team-nél is ellenőrizték a GPS-t, amiből kiderült: több száz alkalommal sebesség túllépésük volt. Lakott területen, a kis falvakban sokszor jóval a sebességhatár fölött haladtak, így sok büntető ponttal lehettek csak másodikak. Mivel számítottak az első helyre, a díj átvételekor indulatos megjegyzésekkel adtak hangot nemtetszésüknek.

Az első díj átadásakor a háttérben, a diszkó bárjában 40-50 főtől határozott üvöltözés tört ki. Bundázás, fütyülés, hurrogás. Majd idővel elkezdődött a buli.

Tehát terjednek a hírek, ahogy kell, de úgy tűnik se pofon, se biztonsági őr.

3 komment

Címkék: hír bamako2009

A bejegyzés trackback címe:

https://forrodrot.blog.hu/api/trackback/id/tr49918753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

repecs 2009.02.02. 21:44:54

Azon gondolkodom hogy valaki szolhatna már az ott élőknek hogy ha már két gyereket sem tudnak etetni akkor nem kellene még csinálni, vagy élvezik végignézni ahogy éhenhalnak? De most komolyan. Valaki világosítson már fel.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.02.02. 23:42:11

@repecs: primitív társadalomban, ahol fejletlen az egészségügy, a termelés, az emberek jórésze mezőgazdaságban dolgozik stb.

Természetes jelenség, hogy ilyenkor sok gyerek születik, mivel nagyon nagy a halandóság.
Nyugdíj sincsen, tehát az öreget a megmaradt gyerekek etetik.

Úgyhogy legnagyobb butaság ilyen kérdéseket feltenni.

Ami még undorító is, mikor a nagy "gazdag" európaiak visznek pár cigit, meg lyukas zoknit, meg egy kis csokifagyit és azt hazudják, hogy ez humanitárius dolog. Lósz.rt!! Ez egy játék. Egy fellengzős, ártalmas játék, mint minden egyes gyógyszer, amit küldenek. Igen, ha már felvetetted a gyerekek számát, hát a gyógyszernek mi értelme? Hogy picit több gyerek maradjon életben? Többen éhezzenek?

Afrikát úgy, ahogy van le kéne zárni, hogy legyenek túl azokon a dolgokon, melyen minden eltérő civilizációk túl vannak MAGUKTÓL, a társadalom jöjjön rá, hogy nem a sátán hozza a betegséget, hanem a mostadtlanság, menjenek végig szépen a törzsi háborúkon stb.

Vagy másik lehetőség, hogy a világ fejlett országai, összes bevételük felét afrikába fektetssék be.

De így, hogy adakozgatunk, jótékonykodunk, csak rontanak a helyzeten. Részben tudatlanságból "mér szülnek annyit" típusu kérdést feltevők és részben rosszindulatból. anyagi okai vannak ennek persze. Najó, van harmadik is, ami a kettő keveréke,változó arányban. Ez a szórakozás. Lásd bamako ralli.

repecs 2009.02.03. 06:00:54

@sanche: Ha jól értelmezem leszarják hogy a gyerekeiknek jó legyen, azért csinálják öket hátha életben maradnak és majd eltartják őket. Akkor ilyen embereknek én nem segítenék.
süti beállítások módosítása